Thibine versei
2005.02.20. 15:46
Egy mosoly mindennél többet ér
Kinézek ablakomon,
Tekintetem távol, s messzi között vándorol.
Távol tőlem egy árnyékos fa,
Árnyékos fa ágán egy kis fekete madárka.
Nem dalol még, csak sirdogál.
Szemeit nyitogatja, szárnyait próbálgatja…
Szeretné vágyakozó tekintettel hinni,
Hogy egyszer ő is el fog repülni.
Édesanyja messzibe repül…
Igen, neki már sikerült.
S hogy merre?
Arra, hol a domb tetején egy bolond él egyedül.
Nap nap után ott áll,
Senki sem érti, különleges mosolya mögött mi bujkál.
De valaki mégis!
A fekete kismadár!
(Ha emlékszel még… aki távoli fa ágán sírdogál.)
Nem sírdogál már,
Bágyadtan figyeli most,
Visszafelé tartó édesanyja,
S a kedves bolond képét,
Mit még fel nem száradt könnye,
És a csillogó Nap fénye egybemos.
Szeretem...
Szeretem, mikor megyek az utcán,
S egy parkoló autóból egy Beatles-dal köszön rám.
Szeretem, mikor hazamegyek,
A macskám pedig Beatles könyvet „nézeget”.
Imádom, mikor elfelejtem, mit hagytam a videóban,
Elindítom - Had látom!-
S hát nem Paul az, aki ott,
Abban a helyes öltönyben, OTT VAN!
Szeretem, amikor zenét hallgatok,
És nem zavar senki, mert tudják jól,
Most túl boldog vagyok :)
Túl boldog ahhoz, hogy bárkire is figyeljek.
Csak énekelek, énekelek
Énekelek!
John
Kerek szemüvege, hosszú haja,
Rágógumi a szájában,
Mind elmaradhatatlan.
Ezek nélkül – gondolnánk –
Nem is Ő lenne.
De tévedünk.
Mindez csak dísz egyszerű-bonyolult lelkén,
Rekedtes hangján,
Mely nélkül nem élhetnék.
Szürke perceim
Fényessé Ő teszi,
Nélküle egy boldog napot
Nem lehet elkezdeni.
|